Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez
Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.
Veszélyesnek találták a Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőrző Egyesület múzeumi fegyvereit Kövér László testőrei Kecskeméten.
Az országgyűlés elnöke a kuláknak bélyegzett magyar gazdáknak állított emlékmű avatásán vett részt, melyre meghívták a Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőrző Egyesületet is. A hagyományőrzők díszsorfalat állva fogadták volna a házelnököt. Két nemzetbiztonsági tiszt felszólítására azonban le kellett tenniük múzeumi puskáikat és tompa kardjaikat, melyek nem is minősülnek fegyvernek.
A két tiszt nem indokolta meg a döntést. A hagyományőrzők ezután úgy döntöttek, hogy távol maradnak a rendezvénytől.